A FAJTA EREDETE

Jóval azelőtt, hogy az európaiak letelepültek Dél-Afrikában a hottentotta törzs apró tagjainak társa volt egy kutya, amely vadászatokra kísérte őket. Ezen kutya különleges jellemzője a szőrzet vonala volt, amely a hátán ellentétes irányba nőtt, a ridge. A kutya fő feladata a benszülöttek kunyhóinak és a farmok védelme a ragadozók ellen.
A rodéziai ridgeback történetéhez sok történet fűződik, mely bátorságáról szól.

Például: „A bennszülött tolvajok rájöttek a trükkre, hogyan álcázzák magukat, a lábukra rongyokat kötöttek, melyeket oroszlánok és leopárdok szagával itatták át. A ragadozó állatok szaga még a legvadabb kutyákat is elijesztette, és meghátráltak. Csupán a ridgeback, veleszületett bátorsága miatt nem ijedt meg sem az oroszlánok, sem más ragadozó előtt". Bebizonyosodott tehát, hogy ez az egyetlen kutya, aki nem fél a vadállatoktól. Ezért Afrikában a fehér telepesek két célra nemesítették: őrzésre és vadászatra. A XVI. és XVII. században Dél-Afrikába kivándoroltak búrok, németek és hugenották. Mivel úttörők voltak a civilizálatlan országban, ahol rengeteg ragadozó állat volt honos, magukkal hozták saját középnagyságú munka, és vadászkutyáikat. Ezek a kutyák azonban nem voltak képesek megbirkózni a betegségekkel, és az afrikai bús veszélyeivel, így természetes volt keresztezni őket bennszülött kutyákkal. Az európai bevándorlók, akiket „fehér telepeseknek" is neveztek, hamar felismerték a bennszülött kutya kiváló tulajdonságait: rettenthetetlenség, kiváló szimat, erő, ügyességgel és kitartással párosulva. Csupán kifogástalan fizikai felépítésű állatnak voltak esélyei az afrikai vadon körülményei között a túlélésre.
  Az európaiak elkezdtek foglalkozni a küllemmel, és a bennszülöttek eredeti kutyáját több európai fajtával keresztezték (masztiff, dog, airdale-terier, agár, bloodhound). Csodálatosképp a jó tulajdonságok nem tűntek el, ellenkezőleg, tovább szilárdultak. Az utódok jobb kvalitásait és életerejét hamar felismerték, és mindig előfordult náluk a ridge. Ebben a korai Időben a ridgebacket gyakran vadászatra használták, így nyerte el ez a kutya rettenthetetlen és éber vadász hírét. Nem ölesre tanították őket,hanem arra, hogy megállítsa az oroszlánt, amíg odaér a vadász. Ezzel a képességével szolgált rá az oroszlánkutya elnevezésre, majd 1922-ben hivatalosan a „Rhodesián Ridgeback" nevet kapta.
   A sok európai fajta legjobb tulajdonságainak keverése a hottentották kutyáival, több mint kétszáz éven át alakította a mai rodéziai ridgeback közvetlen őseit.
A FAJTA TÖRTÉNELME KÖRÜLI KÉRDÉSEK
   Kutyák, ridge-dzsel a hátukon, Dél-Afrikán kívül csak a Phu Quoc szigeten, a Sziámi öbölben fordultak elő. A kérdés tehát így szólt: A rodéziai ridgeback Afrikából vagy Ázsiából származik?
   Ma az afrikai származás mellett döntöttek. Feltételezhető, hogy arab kereskedők Afrikában ismerték meg ezt a kutyát, és magukkal vitték távol-keleti útjukra. Tény, hogy az első hírek e fajtáról egy portugál kutatóút résztvevőitől származnak, akik Afrika déli fokához tartottak. A hottentották egyik néprajzi leírásában olvashatjuk: „A háziállatok közül legnagyobb értéke a kutyának volt. Csúnya kreatúra volt, teste akár egy sakálé, és szőre a hátán előre nőtt. De hasznos állat volt. Ezt a kutyát oroszlánvadászatra használták, de a csordák védelmére is szolgált."
   Már a 15. században, a dél-afrikai partok melletti első kikötés alkalmával a portugálok elfogtak két hottentottát és velük egyiküket a figyelemreméltó kutyáikkal. Ilyen „ridgelt" kutyák rajzaival találkozhatunk a régi kőbe vésett képeken is. Livingstone 1857-ben megjelent „Misz-sziós utak Dél-Afrikába" c. könyvében van egy rajz a hottentották kutyájával az előtérben, melynek ridge-e jól látható (lásd a képet).
  Charles Helm misszionárius 1875-ben végrehajtott utazása során a Jóreménység fokáról az akkori Rhodéziába -ma Zimbabwe- magával hozta az első „ridgelt" kutyapárt, Powdert és Lornát. Kimberleyben ajándékozta neki egy farmer. Egy napon Charles Helmet meglátogatta egy plum-treé-i farmer, nagyvadak ismert és sikeres vadásza, Cornelius van Rooyen. Helm mindkét kutyája nagyon megtetszett neki kiváló vadásztulajdonságaik miatt. Kölcsön kérte őket, és saját kutyáival keresztezte, német doggal és másokkal. Van Rooyen ezeket a kutyákat vadászatra és ranchának őrzésére használta. Jellemvonásai lenyűgözték, nagyszámú kutyafalkát nevelt, egymás között keresztezte őket. Eredmény, 35 éves, ridgodzsel rendelkező kutyák produkálása, kiváló vadászati és fizikai tulajdonságokkal, melyek oroszlánvadászatra is alkalmasak. Falkáját Rhodézlában nemsokára „Van Rooyen' s lion dogs" -ként ismerték (lásd a képet). Ezeken a kutyákon alapszik a mai rodéziai ridgeback.
Van Rooyen munkáját végül F. R. Baarnes továbbfejlesztette. 1915-ben szerezte az első DINGO nevű „oroszlánkutyáját", van Rooyen tenyészete utódját. Saját ESKDALE farmján Bulawayoban tenyésztette ezeket a kutyákat, a kutya vonalának megerősítése céljával. Érdemeket szerzett a fajta FCI hivatalos elismerésében. Tenyészetének első ismert kutyái voltak az ESKADALE JOCK, LEÓ és ESKADALE CONNIE nevű szuka.
   1922-ben alakult Bulawayoban a „Rhodesián Ridgeback Club". Első elnöke Baarnes lett. Meghívtak minden ridge-es oroszlánkutya tulajdonost. Közel 30 kutyát hoztak magukkal, melyek nagyon különböztek típusban, nagyságban és szőrzetük színében.
  Ugyanebben az évben írta le Baarnes C. H. Edmonsszal és B. W. Dur-hammal együtt a fajtastandardot. Leírásánál szándékosan használta a dalmata standardot, mivel túl sok ridge-es kutyatípus érkezett. Ez a standard lényegesebb változások nélkül, máig érvényes.
   1924. szeptember 18-án jegyezték be az első kutyákat, Grootdam Given s/1 ikát és Grootdam Leó kant. Prominens tenyésztők voltak ebben az időben F.R.Baarnes ESKADALE tenyészetével, mely 1927-ben lett bejegyezve, h .v.ibbá M.L.Dickson DRUMBUCK tenyészetével és T. Kedie Law AVON-DAI.E tenyészetével. Sok mai csúcsteljesítményű kutya ezen tenyészetekből származtatja pedigréjét.
   1926-ban elismerte a „Rhodesián Ridgeback Club"-ot a SAKU (ma KUSA), a dél-afrikai tenyésztők egyesülete. Az egyesület székhelyét 1931-ben Salisburyba helyezték át. 1945-ben alakult a „Transvaal Rhode-llan Ridgeback Club", az egyesület első külföldi kirendeltségeként. Kelőbb egybeolvadt a dél-afrikai RCC-vel. A ridgeback tenyésztők klubjai ma a világ számos országaiban léteznek, mindenek előtt Kelet-Afrikában, Nagy-Britanniában, Ausztráliában, USA-ban, Kanadában és Új-Zélandon.
  A tenyésztői erőfeszítés kapcsán, mely több mint száz éve indult Charles Helm misszionáriustól és Van Rooyen vadásztól Rhodéziából, és tovább folytatták Baarnes, Durham és sokan mások, jött létre a mai rodéziai ridgeback. Ez a sajátos, sörénnyel, ridge-dzsel ellátott fajta fejlődött, és máig megőrizte a vadász és őrző - védő tulajdonságait. Sok hír létezik a kutya bátorságáról és hűségéről, melyek a távoli Afrikában beváltak.
  A vadállatok vadászatának csökkenése miatt 1949-ben sor került a ridgeback, mint sokoldalú fajta átlépett a hasznos kutyák osztályába. Ma a rodéziai ridgebacket az FCI hatodik csoportjába, a kopók, vérebek és egyéb hajtó kutyák és más rokon fajták közé sorolták, munkavizsgára kötelezettség nélkül.
  Eredeti hazájában, a mai Zimbabweban Dél-Afrikában mostanában közel 2000 nyilvántartott ridgeback van, ezeket vadászat, és farmok őrzésén kívül katonai és rendőrkutyákként alkalmazzák, de ugyanakkor mint mentőkutya és vakvezető kutyaként is foglalkoztatják. A rodéziai ridgeback tenyésztése már kifejlődött a a világ különböző részeiben és sokoldalú felhasználása miatt közkedvelt fajtává vált. Kanadában rendőrkutyaként, a híres „Mounties" mellett látható, ugyanakkor Ausztrália belsejének félsivatagjában vaddisznókra való vadászkutyaként is kiválóan teljesíti feladatait.
  Európa térségében sok rajongója van a rodéziai ridgebacknek, Nagy-Britanniában, Németországban, Hollandiában, Csehországban, Szlovákiában, de Portugáliában és más országokban is.
   Mennyire maradt meg a mai ridgeback vitális vadásznak eredeti formájában, bizonyítja a legjobb tenyészet 1976-os ridgeback - championja esete: „Mushana Starr Jameson" egy kutyakiállítás után három hónapra eltűnt az afrikai búsban. Amikor az őrjárat megtalálta, nagyon jó fizikai kondícióban volt, bár sérülés nyomait hordozta, egy csapda maradványait a nyaka körül, melyből kiszabadult. Mély, jól gyógyult sebei voltak valamilyen erős ragadozó állattól, melytől megmenekült.